A vita arról, hogy kik is voltak az első amerikaiak, mai napig is misztérium homályába vész. Jó okunk van azt feltételezni, hogy az első emberek nomád nagyállat-vadászok voltak, akik, a Bering-földhídon keltek át Szibériából Amerikába az utolsó jégkorszak idején. Majd az emberek azon a jégmentes folyosón vándoroltak délre, amely a Corilleran és a Laurentide-jégtakaró között a Sziklás-hegység keleti részén húzódott 13 500 évvel ezelőtt. Ezen az útvonalon több lelőhelyről különböző kőeszközök kerültek elő. Késeket, pengéket, dárdahegyeket és csonteszközöket hagytak hátra a vadászok.
A Bering-földhíd Ázsia és Amerika között akkor létezett, amikor a tenger szintje alacsonyabb volt. A geológiai kutatások arra engednek következtetni, hogy a földhíd keleti oldalát 13 500 évvel ezelőttig jég borította. Ha az emberek 13 500 évvel ezelőtt érkeztek volna Amerikába, majd dél felé vándoroltak a jégmentes folyosón, akkor a vadászok még évszázadokkal később is olyan ökológiai viszonyokkal találták volna szembe magukat, ahol csak nehezen haladhattak előre, mivel a jég folyamatosan olvadt, tavak és mocsarak keletkeztek. Arra sincs magyarázat, mi csábította volna az embereket ilyen rossz körülmények közé.
Az egyik lehetséges alternatív útvonal a jégmentes folyosóra a Csendes-óceán melletti partvonal. Néhány kutató úgy gondolja, hogy az emberek hajókat használtak az Ázsiából Amerikába való átkelésükhöz, vagy gyalogoltak a jégmezőn keresztül. Ezek a feltételezések azonban nincsenek régészetileg alátámasztva.
Jelenleg még semmilyen konkrét válasz nincs arra, hogy miként jöttek az első amerikaiak. A kutatók a tudomány legújabb eszközeit használják fel a hajdani migráció felderítésére. Mindent elkövetnek a bizonytalan útvonal meghatározásához. A kutatók az általános kérdésekre válaszul, kik, mikor, hogyan és miért, több modellt is megpróbálnak felállítani.
Az amerikai földrész betelepülésének kérdésére először is olyan megbízható bizonyítékokon alapuló, tudományos teóriát kell létrehozni, amely összeegyeztethető a jelenleg ismert kronológiai táblázatokban található C-14-es adatokkal. Az eredeti standardok betartása fontos, az adatok gyűjtésére és értelmezésére való próbálkozás miatt, és hogy az közös megegyezés alapját képezze azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogyan is települt be valójában az amerikai földrész.
Nos ez a tudományos megközelítés már több mint 100 éve nem vezetett a probléma megoldásához, hiába kerültek be a kutatási modellekbe az új felfedezések, és az eszköztárba a korszerű kutatási technológiák. Nem a módszerek hibája a megértéshez vezető teória hiánya, hanem a kereté, amit vizsgál. A kérdést, és a kutatási irányt meghatározó célt, leszűkíti az ember köré, mikor olyan jelenséget kéne vizsgálni, ami érinti az egész jégkorszaki fauna kialakulását, működését, aminek része volt az ember is. Szemlélet váltásra van szükség. Ekkor már pontosan kirajzolódik, mi a kutató munka valódi tétje. Nem az, hogy a „Bering-földhíd” vagy a „part menti hajózás” közül melyiket válasszuk, hanem hogy milyen magyarázó modell képes egyszerre megmagyarázni az ember és a fauna elterjedését.
A probléma nem egy emberi útvonal problémája, hanem az hogy miként kerültek ugyanabba a kontinensnyi rendszerbe azok az állatfajok, amelyeknek az életmódja, táplálékigénye és élettere összefüggött?
Ha ezek elterjedését nem tudjuk koherensen megmagyarázni, akkor minden emberi migrációs modell mögött ott marad egy ökológiai hézag. Valamint a kérdés: Miért indult volna el egy embercsoport egy olyan irányba, ahol egy teljes kontinensnyi, számára ismeretlen környezet várt rá? És erre az „ösztönösen vándorolt” vagy „követte a vadat” önmagában nem kielégítő válasz, mert a vadnak is meg kellett élnie. Ezért a magyarázatnak nem az embernél kell kezdődnie.
Ezért szerintem a végső hipotézisnek nem „emberi migrációs modellnek” kell lennie, hanem paleoökológiai terjedési modellnek, valami ilyesminek:
Az amerikai kontinens benépesülése nem feltétlenül egyetlen, Ázsiából Amerikába irányuló migráció eredménye volt. A folyamat egy hosszú időn át változó, nagy földrajzi kiterjedésű éghajlati és ökológiai rendszer része lehetett, amelyben az állat- és emberpopulációk az élettér változásával, kiterjedésével és összehúzódásával párhuzamosan terjedtek. A Bering-földhíd ennek a rendszernek nem feltétlenül „bejárata”, hanem egyik kapcsolódási területe lehetett.
És nem állítom, hogy bizonyítja, amit jelenleg nem tudunk bizonyítani. Lehet, hogy új régészeti, paleogenetikai, paleoklimatikus vagy geológiai leletek egyszer nagyon jelentősen szűkítik a lehetőségeket. De egy jó modellnek nem feltétlenül kell közvetlen bizonyítékot adnia minden részletre. Az is fontos eredmény, ha egy modell nem mond ellent a biztosan ismert adatoknak, megmagyarázza az egymástól független megfigyeléseket, és kevesebb önkényes feltevést igényel. Nem újabb útvonalat kell kitalálni, hanem meg kell próbálnunk felépíteni az ökológiai modellt az alapoktól.
Az ember és a nagytestű fauna elterjedését elsősorban nem egy „átkelési útvonalból” kell levezetni, hanem abból, hogy hol és mikor állt rendelkezésre folyamatosan, vagy időszakosan megfelelő életfeltételeket biztosító környezet. Az útvonal ennek következménye, nem a kiindulópontja.
A jég jelenléte önmagában nem jelent lakhatatlan környezetet. A modell kiinduló feltételezése szerint a jéggel borított vagy a jéghez közvetlenül kapcsolódó felszín is lehet biológiailag produktív élettér, ha kialakul rajta a megfelelő talaj–víz–növényzet rendszer. Vagyis a jég nem feltétlenül akadálya az élettérnek; maga is része lehet annak. Ez egy nagyon fontos szemléletváltás lehetne.
Ebből következik a „folyosó” új értelmezése. Nem feltétlenül jégmentes szárazföld van jelen, ahol az ember átkel, hanem összefüggő vagy időszakosan összekapcsolódó élettér, fauna terjedése, ember jelenléte és terjedése. A Bering-földhíd ebben továbbra is fontos lehet, csak nem azért, mert ott volt egy gyalogos átjáró, hanem azért, mert a két kontinens közötti ökológiai kapcsolat egyik földrajzi eleme lehetett.
Ezek után nem azt kell megkérdezni, hogy „hol tudott az ember átkelni?”, hanem, hogy „Hol volt olyan élettér, amelyben az embernek nem kellett átkelnie egy számára ellenséges környezeten?”. Az ember nem feltétlenül úgy „vándorolt”, mint egy vonuló növényevő csorda. Az elterjedés történhetett úgy is, hogy a számára megfelelő élettér fokozatosan összekapcsolódott vagy kiterjedt.
Tehát az alapfeltevés röviden:
Az amerikai kontinens benépesülését nem elsősorban egy Ázsiából Amerikába vezető migrációs útvonallal, hanem egy változó, de időszakosan összefüggő glaciális élettér-rendszerrel lehet magyarázni. Ebben a rendszerben a jég nem kizárólag akadály, hanem az élettér egyik meghatározó eleme és potenciális vízforrása lehetett. Az ember és a nagytestű fauna elterjedése e környezet folytonosságához és változásához igazodhatott. A legfontosabb nem az útvonal, hanem a környezet. És kiinduló feltételként nem zárhatjuk ki, hogy a jéggel borított felszínen is kialakulhatott és fennmaradhatott élettér.
A bering-földhíd nem átjáró lehetett, hanem feltétele az átjáró létrejöttének, és ez teljesen megváltoztatja a Bering-földhíd szerepének értelmezését. Nem a Bering-földhíd volt az átjáró, hanem a Bering-földhíd megteremtette annak földrajzi lehetőségét, hogy egy összefüggő élettér kapcsolódjon össze Ázsia és Amerika között.
Ez két egészen különböző állítás. Nem kell feltétlenül ragaszkodnunk a klasszikus: „jégmentes folyosó és az ember átkel rajta” képhez. Beringia nem feltétlenül az út. Beringia lehetett az a földrajzi feltétel, amely nélkül az út, pontosabban az összefüggő élettér, nem jöhetett volna létre.